Fõlap



























         Incentív Túrák

A „Kalandra fel” hajózási programot tud kínálni azok részére is, akik nem rendelkeznek vezetõi engedéllyel, vagy azoknak, akik nem önállóan, hanem szervezett keretek között szeretnének túrázni.
  • Badacsony túra elvezet a Balaton és Magyarország egyik leghíresebb borvidékére. A túrázók egy fél órás dzsiptúrán vesznek részt, majd a túra végeztével a Rózsakő borpincénél állnak meg, ahol egy pohár borral fogadják a fáradt utasokat. Ezután egy borkóstolón megízlelhetik a legfinomabb badacsonyi borokat. Tájékoztatást kapnak a szőlő és bortermelés múltjáról, jelenéről. A borkóstoló alatt finom borkorcsolyákat haraphatnak a bársonyos nedűk mellé. A program végeztével az utasok vagy gyalog, vagy dzsippel a kikötőbe mennek, ahol igény szerint újabb megpróbáltatások várnak rájuk. Baráti társaságoknak, cégeknek ajánljuk.

    A túra: ára12.000 Ft/fõ


    Jelentkezzen programjainkra!

  • Balatoni napfény túra a kikapcsolódás, feltöltődés, pihenés. Menekülés a városból, a munkától, a gondoktól. Kinn a nyílt vízen tökéletes a csend, a nyugalom. Lehet egy vagy több napos is. A túrázók minden nap más kikötőben töltik az éjszakát. A kikötők közelében levő szórakozó helyek biztosítják, hogy a civilizációtól való elszakadás ne legyen teljes. Családok, barátok, párok részére ajánljuk.
    Ellátás: Üdítők a hajón.

    Egy napos program ára: 70 000 Ft
    Indulás: tetszés szerint. Érkezés: tetszés szerint.

    Jelentkezzen programjainkra!

  • Csapatépítés Cégek részére ajánljuk ezt a kitűnő programunkat, amely egy profi csapatépítési program játékokkal, komoly irányítási feladatokkal és sok-sok nevetéssel, szórakozással. A résztvevők maguk közül választanak hajóskapitányt, majd a választott kapitány megpróbál profi csapatot létrehozni, akikkel sikeresen legyőzheti a felmerülő feladatokat.

    Badacsonyi kikötés után, a verseny eredményhirdetése, majd hegyi taxikkal, egy rövid hegyi túrát teszünk. Megismerkedünk a szőlő ültetvényekkel, gyönyörködünk a hegy szépségében, a panorámában. A taxik a Rózskő Borpincéhez visznek, ahol egy pohár borral fogadnak. Ezután borkóstoló borkorcsolyával, majd a szőlőművelés, bortermelés bemutatása, története következik.

    A program további részében, mintegy kétórás szabadprogram van. Lehet vásárolni és nézelődni a kikötői forgatagban és a bazársoron.
    A hajókon képzett kormányosok segítségével hajtják végre a választott kapitány utasításait. A program árára kérjen ajánlatot!


    Jelentkezzen programjainkra!
A túrák résztvevői képzett kapitány irányítása alatt megtanulhatják a vitorlázás alap fogásait is. A túrák egy tökéletes és kellemes napi vagy hétvégi programok.

Mindkét túra nagyszerű, tartalmas hajós program önállóan, de más túrákkal is össze lehet kapcsolni. Például a hétvégén a napfénytúra tökéletes kiegészítője, a Badacsonyi bortúrának, így a kettő párosításával egy tartalmasabb hétvégés programot állíthatunk össze.



© 2002-2004 Kalandra Fel! Minden jog fenntartva. | Web-tervezés és web-promóció: Artamax.com